Gyermek- és felnőtt táncházzal, táncszínházi produkciókkal, népzenei koncerttel és tánctörténeti témájú ismeretterjesztő előadással csatlakozott a Hagyományok Háza a Folklór Napjához, amelyet hétfőn tartanak Európa-szerte.
A nemzetközi rendezvény célja, hogy a népzene, a néptánc és a hagyományos mesemondás területein keresztül egymáshoz fűzze az európai néphagyományt ápoló közösségeket – írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
Kiemelték: szeptember 23-án második alkalommal ünneplik meg Európa-szerte a Folklór napját. A néphagyományok modern interpretációit és a közösségi élményt is előtérbe helyező eseményhez tavaly 32 ország több mint 248 programmal csatlakozott.
A rendezvényhez online vagy személyesen is lehet csatlakozni, saját programok megszervezésével vagy közösségi médiás aktivitással, a #europeanfolkday hashtag használatával. A programsorozat honlapján idén már térkép is tájékoztat arról, hogy melyik országból milyen rendezvényekkel csatlakoztak a Folklór Napjához.
A Hagyományok Háza több eseménnyel is kapcsolódott az eseménysorozathoz. Csütörtökön a Kétegyháza táncélete és táncai című tánctörténeti ismeretterjesztő előadással, illetve a Nagyvárosi Vándorok című táncszínházi produkcióval várják a nézőket. Utóbbit pénteken is lehetőség lesz megtekinteni. Ugyancsak pénteken várja a kicsiket az Aprók tánca elnevezésű gyermektáncház. Szombaton a Hagyományok Háza Táncházba és az Ökrös Dániel közreműködésével megvalósuló Magyar katonák című népzenei koncertet hallhatja a közönség.
A rendezvény keretében rendezi meg szombaton a Hagyományok Háza a Verbunk napját, amely a csárdás hagyományait őrzi Magyarországon és a határon túli magyar közösségekben. A verbunk tánc 2019-ben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.